2012. október 10., szerda

Inspiráció




Az úgy történt, hogy a vettem ezüst közepű világos kék úgy kb. 10 - es gyöngyöt, meg ezüstöt és ezt szép áttetsző opálos szalmát a Király utcába Bp-en és itthon bevillant, hogy én még nem is csináltam lógós fülit és ez a szalma pont alkalmas lenne hozzá. Így aztán megkerestem a mintát és elkészítettem persze készítés közben rögtön jöttek a gondolatok, hogy milyen szép lenne ebből a kék színből a fülbevalóhoz karkötő is, így aztán mivel nem tudtam dönteni megcsináltam 3 félét, de a harmadik az egy kicsit hosszú lett ezért átalakításra szorul, de majd ha meglesz azt is megmutatom, most ez a kettő van teljesen készen.
A kék - ezüst karkötő mintáért köszönet Andénak, a másik karkötő Serpentin néven fut elvileg June Huber mintája, bár már sok más helyen is láttam a mintáját.

4 megjegyzés: