2012. november 5., hétfő

Csicsókás gombapörkölt

Nos nem váltok át gasztroblogra, csak gondoltam megosztom azokkal akiket érdekel, hogy kipróbáltam a gombapörkölt készítést paleolit módra. Szerencsére nem kell semmi extrára gondolni, mivel a gomba önmagában elfogadott a paleolit étkezésben, csak a tejfölös besűritést kell elhagyni. Ezért úgy döntöttem, hogy azért feltuningolom valamivel, így került bele 1db pritamin paprika és nekem két maréknyi felszeletelt csicsóka és jó sok petrezselyem. Az egyetlen baj a csicsókával, hogy felfúj és szelesít  ennek elkerülése végett a párom tanácsára - természetesen, ha valaki jobbat tud szívesen veszem, ha megosztja velem - egy nappal előtte felszeleteltem a csicsókát és besózva betettem a hűtőbe állni.

2012. november 2., péntek

Őszi virág variáció


Nagyon jó színvariációs lehetőséget ad ez a virág, most éppen őszi színekben pompázik, de majd jön még más színkombináció is. 

2012. október 30., kedd

Avagy hogyan épitsünk be egy fülbevalót medálnak


Egy kis hímzett részhez csatlakozik a fülbevalónak is  teljesen alkalmas része a medálnak. Sajnos ez a fajta barna árnyalatom elfogyott, így aztán van egy fél fülim és egy medálom.

2012. október 28., vasárnap

Kisvirágos cseh gyöngyökből



Kisvirágos cseh gyöngy rajongóknak, nagyon mutatós

Összehasonlitásképpen

Kíváncsiságból elkészítettem cseh kásából is a virágos fülit, hogy mégis mekkora lesz.  Összehasonlításképpen megmutatom annak akit érdekel, hogy delicából mekkora és cseh kásából mekkora  bár egy kis csalafintaság van a dologban, mivel cseh szalmám ilyen színvilágban csak ebből az áttetszős fehérből van, így a teteje rész eleve hosszabb lett egy "kicsit". Egyébként nagyon mutatós, egy kicsit sem túl hosszú vagy túl nagy fülbevalónak, teljesen meg vagyok elégedve vele.

2012. október 27., szombat

Virágos fülbevaló


Rátaláltam egy "fülbevalós könyvecskére" amiben nagyon sok jó ötlet van fülbevaló készítéséhez  pont olyanokhoz amik most a nagy kedvenceim, Basic steps to beading Suzanne McNeilltől. Amint megláttam ennek a mintáját annyira megtetszett, hogy el kellett készítenem  hát mi ne mondjak, jó sokat elkínlódtam vele, mert még véletlenül sem állt úgy a lógós rész ahogy én szerettem volna, összevissza csetlett - botlott, betekeredett, úgy hogy azt ajánlom, annak aki delicából akarja megfűzni ezt a típust és elfordul a lógós része, hogy menjen át rajta többször, mert a delica nagyon könnyű és nem húzza le. Thank you Suzanne McNeill. 

2012. október 10., szerda

Inspiráció




Az úgy történt, hogy a vettem ezüst közepű világos kék úgy kb. 10 - es gyöngyöt, meg ezüstöt és ezt szép áttetsző opálos szalmát a Király utcába Bp-en és itthon bevillant, hogy én még nem is csináltam lógós fülit és ez a szalma pont alkalmas lenne hozzá. Így aztán megkerestem a mintát és elkészítettem persze készítés közben rögtön jöttek a gondolatok, hogy milyen szép lenne ebből a kék színből a fülbevalóhoz karkötő is, így aztán mivel nem tudtam dönteni megcsináltam 3 félét, de a harmadik az egy kicsit hosszú lett ezért átalakításra szorul, de majd ha meglesz azt is megmutatom, most ez a kettő van teljesen készen.
A kék - ezüst karkötő mintáért köszönet Andénak, a másik karkötő Serpentin néven fut elvileg June Huber mintája, bár már sok más helyen is láttam a mintáját.