2015. április 6., hétfő

Nárcisz szappan - Daffodil soap

Nárciszos szappan - milyen is lenne, így tavasz környékén, bár a mostani időjárás nem ad igazán okot arra, hogy a tavaszt érezzük, de a nárciszok nem zavartatták magukat a hideg időjárás miatt és szépen kinyíltak a kertben. 
A szappan alapötletét a következő blog szolgáltatta: 
http://www.lovelygreens.com/2014/04/handmade-daffodil-soap-recipe.html és Dóra is sokat segített a tanácsaival. Nem bírtam a kíváncsiságommal tovább, egyszerűen muszáj volt elkészíteni a nárciszos szappant. A nárcisz kizárólag színanyagként került bele, egyszerű kísérletként, hogy hogyan viselkedik a szappanban. A nárcisz egyes részei mérgezőek, mint a hagymája. 6 hét múlva kipróbálás után el tudom mondani, hogy a szappanba került nárcisz okoz - e bármilyen tünetet.

Az alapanyag: 

Az eredeti recept csak 15 szál virágot irt, de mivel kísérletező kedvű vagyok ezért úgy gondoltam, hogy a szín érdekében akár a 20 szálig is el lehet menni. Természetesen a cél érdekében a folyadék arányból egy keveset levettem. 

 

Összesen 20 szál virágot tettem a két rétegbe, egyenletesen elosztva, vagyis 10-10 került mindkét rétegbe. 10 szál elég 500 g olajhoz a szép sárga szín eléréséhez. Az első rétegbe csak deszt víz került, gyönyörű sárga maradt a szappan, mint a vanília puding. Nos én itt vágtam le a virágot a száráról, hogy csak a sárga rész kerüljön bele, ha valakinek jobb ötlete van az nyugodtan írja meg.


A virág fejeket az olajba tettem és beleturmixoltam. Az a fehéres rész a kakaóvaj, fogalmam sincs miért viselkedik így, de nekem mindig ezt csinálja.


 Összeturmixolás után ilyen lett a színe.


 Formába öntéskor ez a szép sárga szint kaptam. Teljesen olyan mint a vanília puding.


Vékony kakaóréteg került rá. Ezt is most csináltam életemben először, és izgulhatók, hogy jó legyen és a két szappan réteg ne váljon ketté, de hát ha ketté válik akkor kettőbe fogom elfürödni. Nos néhol "megszaladt" a kezem, de mindig tanul valamit az ember, s mivel ez egy kísérlet, majd meglátom a mértékét, hogyan változtassam.


 A második rétegbe joghurtot is raktam azért ilyen tejes színű az olaj. Az eljárást Eszti szappanszertár oldalán olvastam, és nagyon megtetszett. A lényeg, hogy a folyadékot megfelezi, és csak egyik részébe oldja fel a lúgot a másik rész joghurtos lesz és azt az olajokhoz önti a la natúr, az így nem érintkezik a lúggal, így megégetni sem tudja. A joghurt csak akkor találkozik majd lúggal,  amikor a feloldott lúg bele kerül az olajba. Nekem ez a megoldás nagyon tetszik, és hálás vagyok Esztinek, hogy ezt a technológiai eljárást megosztotta velünk. Ez a milk in oil vagyis a tejet az olajba. Akit érdekel olvassa el Eszti oldalán: http://szappanszertar.blogspot.hu/search/label/joghurt%20szappan



A második rész a joghurt  miatt nagyon gyorsan megdermedt, inkább kanalazni lehetett, mint önteni. 
 A felső szappan massza réteg kapott egy kis hebehurgya formázást is.


A kész szappanok. Jól látható a színbeli különbség a csak deszt vizes és a joghurtos között. 6 hét múlva kiderül, hogy jól csináltam -e az elválasztó részt.

Összetevők: mákolaj, ricinusolaj, rizsolaj, repceolaj, olivaolaj, sheavaj, zsír, kókusz, vaj, joghurt, NaOH, desztviz, nárcisz, kakaópor, guayaba illat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése