2020. január 4., szombat

Tara

A fényképezés még mindig nem az én műfajom sajnos. Hiába igyekszem kihasználni a természetes fényt, még sem tükrözik a képek soha vissza azt a természetes csillogást és színeket amiket a valóságban látok. 

Tara Ellad mintájával már régóta szemeztem, de most bele is vágtam. 

Szintén egy nagyon jól fűzhető, könnyed minta, miközben a végeredmény szerintem elég látványos lesz.  Kezdőknek is ajánlom. Persze kicsit meg kellett variálnom, mivel nem volt itthon 6mm-s két lyuku kaboson, csak 7mm-s. De mint látjátok a 7mm-ssel is kiválóan működik, csupán a 15/0-sok számát kell megnövelni, úgyhogy akinek csak 7mm-s 2 lyuku kabosonja van csak, az se essen kétségbe, nyugodtan fűzze meg. 



Thanks for the pattern for Ellad.

2019. december 27., péntek

Szerelem = Vadrózsa

Egy ideje abba hagytam a fűzést, mert sajnos nem volt rá elég időm. Most viszont megláttam Berki Bea Vadrósza mintáját és egyből szerelembe estem vele. Ez egy nagyon jól fűzhető és látványos minta. Amikor először fűztem kicsit szétesősnek éreztem, de amikor a belső csiszoltakkal zárul a kör minden a helyére áll. Több variációba is megfűztem, sőt biztos vagyok benne, hogy még lesz belőle több színvariáció is. 




2018. szeptember 9., vasárnap

Cickafarkas fürdősó - Bath salt with Yarrow

Nagyon nagyon régen írtam már a blogba bármit is. De az az igazság, hogy nem is jutott időm csinálni bármi olyat amit közkincsé tehettem volna. 

Most azonban jön az Ősz kellemesebb a levegő, magyarán hidegebb lesz. Engem az a nagyon meleg borzasztóan elfárasztott, nem tudom Ti hogy vagytok vele. 

Számomra új dolgot készítettem, és be vallom nekem nagyon tetszik. Cickafarkfűves fürdősót cseresznyevirág illattal. 

 

Rétegesen készült és csak a fehér himalájai sóba került cickafark. A rózsaszín nagy és apró szemű himalájai só keveréke. 


Természetesen ezek kipróbálásra készültek, mert eltértem az eredeti verziótól egy kicsit, így került bele szódabikarbóna és olivaolaj is. 

Miért is jó a fürdősó használata? Azonkívül, hogy anélkül engedhetjük meg magunknak azt a luxus életérzést, hogy elmennénk egy welness szállodába lubickolni? Mert valjuk be a lubickolás művészetét otthon is elkövethetjük amikor csak akarjuk, vagy ameddig ki nem hűl a víz. 
A fürdősónak rengeteg jó tulajdonsága van és persze attól is függ, hogy milyen sót használnak hozzá. Ebbe most csak himalájai só került bele mind a fehér mind a rózsaszín az. Tehát a fürdősó általánosságban ellazít, megnyugtat, fertőtlenít, méregtelenít, gyulladáscsőkkentő, értágító, a szervezet ion háztartására is hatással van és nagyon jól hidratál. 
Hogyan és miért nem szabad használni a fürdősót? Ugyanakkor a sós fürdőnek megvannak a maga veszélyei ezért nagyon oda kell figyelni. A sónak azon jó tulajdonsága, hogy értágító a meleg vízzel fokozódik, ezért nem szabad nagyon melegbízben fürdőzni, kb 37 celsius fok a megfelelő, magasabb hőmérsékletnél szédülés rosszabb esetben ájulás is felléphet. Mondanom sem kell, hogy nylt sebbel, bőrgyulldással sem szabad fürdősós vízet venni. Továbbá szívbetegek, várandós kismamák és 3 év alatti gyereknek sem szabad fürdősót használni. 

2018. március 15., csütörtök

Zsályás szappan teafa illóval és levendula illattal - Sage soap with tea tree oil and lavander fragrance

Hosszas előkészület előzte meg ennek a szappannak az elkészítését. Több mint két hónapig maceráltam a zsályát olíva olajban. Kapott egy kis zöld pigmentet azért. Szőlőmagolaj és riszkorpaolajból is jócskán került bele, meg teafa illóból és levendula illatból is.  Na és persze a kihagyhatatlan joghurt, amitől nagyon kellemes érzés a fürdés.
Tegnap ki is próbáltam nagyon szépen habzik. Nekem eddig tetszik. 





  1. Pár szó azért a zsályáról, bár gondolom sokan ismerik. Elsősorban összehúzó, fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatása miatt került a szappanba. 
  2. Egyébként egy nagyon hasznos gyógynövény rengeteg mindenre hatással van, pl.:  hatékony izzadásgátló, tehát dezodorokba is nagyon jó, vagy ösztrogénszerű hatóanyagai miatt fájdalmas menstruáció enyhítésére is jó a teája. De fogíny gyulladás esetén öblögetni kell vele, vagy alkalmas lázcsillapítására is, bár én még azt nem próbáltam. 
  3. A mediterrán konyha fűszernövényként is használja. 

2018. február 11., vasárnap

Piros gyöngynyaklánc bordóval - Red bead necklace

Poé oldalán találtam ezt a gyöngynyakláncot tavaszi zöld címen. Alapjában nagyon egyszerű fűzni és egészen gyorsan is halad. A problémám, hogy egyelőre nem találtam megfelelő befejezést neki és az hogy ezek a kis logócskák egészen csálén is tudnak állni a gyöngyméret függvényében. 
Összeségében azért tetszik nekem. Piros és bordó színekből készült. 



Így fog mutatni felvéve


Félig készen 





Mintát nem tudok adni sajnos, de magát a nyakláncot megtaláljátok Poé oldalán.

2018. február 7., szerda

Tiszta kókusz szappan joghurttal - Pure coconut soap with yoghurt

Igazán nem hasonlít arra az ideára, amit a kókuszról elképzelünk. Mert mindenki a fehér nedűre és a fehér kókuszreszelékre gondol. Ámde a kókusz illat olyan kis cseles, hogy azért sem hagyja fehéren a hótiszta kókuszvajat, hanem szépen bebarnítja, még a kókuszreszelék is bézs színt vett fel. Azért a bőrnek tetsző lágy hatásért tettem bele joghurtot is. Joghurttal vagy kefírrel mindig krémesebb állagú lesz a szappan. 



A kókusz olaj antibakteriális, gomba és vírus ölőtulajdonságú ezért segíthet az enyhébb bőrfertőzések leküzdésében, Egyes internet források szerint hatásos az ekcéma ellen is. A kókusz olaj kiváló hajkondicionáló persze nem szappan formában, amennyiben hajkondicionálóként hajlandó valaki felrakni a fejére. De tovább menve a szárazság vagy a gomba okozta korpásodás ellen is jó, de persze ez is akkor fejti ki hatását, ha pakolásként visszük fel a hajunkra és jól bemasszírozzuk. Utána zacskót a fejre és rajta hagyni elég sokáig az internetes forrás szerint egész éjszakára, és csak reggel kell -vagyis inkább muszáj lesz - hajat mosni. Nem utolsó sorban még a hajgyökereket is erősíti.
Mondjuk, ha kókuszsampon szappant készítenék akkor lejjebb vinném az sf-jét.

Összetevők: kókuszvaj/olaj, kókusz illat, kókuszreszelék, joghurt

2018. január 28., vasárnap

Kék festő "népi" nyaklánc 1.

 Akkor most egy kis népi szösszenet kékben és fehérben. Szeretem a kék színt minden árnyalatával együtt, de igazán ez az élettel teli, eleven kék szín áll hozzám közel, mert hát vannak olyan kicsit sápkóros kékek is.
Ez egy roppan egyszerű lánc és még elég haladós is a többi népi gyöngyhöz képest, bár elég sokat válogattam itt is, mivel a fehér sokkal ducibb szemekből áll, mint a kék. Mindamellett gyönyörű kék csiszoltakat találtam az egyik gyöngyös boltban. A vidámságát a benne lévő szív motívum adja.





Gombot készítettem a végére Nagy Gyöngyi mintája alapján és tettem bele egy 4mm-es teklát, bár ez nagyon nem látszik benne, inkább csak kiemeli egy kicsit a gombot. 





Nagy Göngyi gombjának mintája letölthető saját oldaláról, ha esetleg valaki még nem tudná. 
Minta: http://nagygyongyi.hu/wp-content/uploads/2013/08/Gomb.pdf

A kékfestő eredeti mintáját POÉ-nál találjátok: http://poegyongyei.blogspot.hu/search?updated-max=2013-05-05T10:39:00%2B02:00&max-results=200&start=131&by-date=false
A szív mintájának a megrajzolása ez alapján nem gondolom, hogy nehézségbe ütközni, de ha valakinek mégis akkor írjon rám a fenti email címen.


Végre tudtam egy jó képet készíteni arról, hogy milyen lenne felvéve. 

2018. január 18., csütörtök

Faberge fülbevaló - Faberge earrings

Nagyon régóta "vadászom" ennek a fülbevalónak a mintáját, amit most egy orosz videon megtaláltam. A legnagyobb nehezséget így nem is a minta okozta most már hanem az 5-ös méretű gömb (tekla) beszerzése, ami ugye nem olyan keresett cikk nálunk, ezért nem is sokan tartanak belőle. Szerencsémre sikerült találni színben illőt az elképzelésemhez. 


A füli akasztó nem teljesen illik a fülbevalóhoz, de már nagyon türelmetlen voltam, hogy hogyan is néz ki felvéve. Majd lecserélésre kerül .... egyszer. 


És nyilván a 3mm-es szalma is elég befolyásoló tényező a szín összeállításnál, 

Köszönöm a mintát Olgának. Thank you very much the pattern for Olga.

2018. január 2., kedd

Gömböcske - Ball

Mindig is nagyon szépnek találtam IrenaK munkáit. Most volt annyi időm, hogy neki lássak az elkészítésüknek. A legtöbb időt mindig az egymáshoz illő színek viszik el. Először nem ilyen sötét zölddel készítettem a közepét, azt hittem az is mutatni fog benne, de amikor félig kész lettem vele már látszott, hogy el fog sikkadni benne a szín és a csiszoltak jobban kidomborodnak. Így aztán fogtam és lebontottam az egészet, és nagy szerencsém, hogy volt otthon sötétebb zöld is így újra fűztem vele. Azt hiszem a végeredmény magáért beszél. 


Bár kicsinek néz ki, hordásra pont ideális. Ajándék lesz.




IrenaK fényképe alapján készültek a gömböcskék.

2017. december 17., vasárnap

Aurora borealis ihlette szappan

Nem olyan régen a finnek ünnepelték, hogy 100 éve alapították meg Finnországot. Ennek örömére megpróbálták az aurora borealist vagyis a sarki fényt bemutatni. Sajnos mi egy nagyon felhős napon vagyis inkább este voltunk, amikor nem érvényesült nagyon ez a csodálatos égi tünemény. És még ráadásul nagyon hideg is volt, persze mit várhat az ember a téltől. De egy nagyszerű élmény volt.
Mindenesetre még így is nagyon tetszett. 

A következő szappanoknak az inspirációját adta. 


Feles öntéssel készült, először a fehér fele készült el, majd később amikor szilárd volt a massza vagyis inkább úgy mondanám elbírta a következő réteget, került rá a színes massza. 


Egy másik öntésből sikerült "hógolyókat" gyúrnom. Ezzel is egy régi vágyam teljesült. No nem maradnak ilyen formában a hógolyók, majd egy másik szappan tetejét fogják díszíteni.  Az ötlet már megvan, csak a kivitelezésre vár. 


Ugye felülről semmi nem látszik, mintha egy hófehér havas fenyőfa lenne. 


Ilyen volt a fényjelenség 


A kék fénnyel bevont Erzsébet híd. 


A szappan összetételét tekintve a négy alapolajon kívül lenmagolajjal készült valamint a színezéshez kék és zöld pigmentet használtam fel. Fehér tea illattal készült. Szárazbőrűeknek készült.

2017. november 29., szerda

Fenyő erdő - Pine wood (Karácsonyi szappanok)

Egyszerű kis zöld szappanok. 

Hát mit mondjak jól megkínlódtam velük, az első formám egy narancssárga szilikon fogott, szóval annak annyi, mert hát hogy is néz ki egy zöld fenyő ronda sárga csíkkal? Ezért aztán be kellett szereznem egy másikat. Aztán a massza kissé sűrűsödött és nem lehetett szépen önteni, ezért aztán tanácsot kértem és kaptam. Ok most már szépen lehetett önteni, viszont nem akart kijönni a formából, hiába beszéltem a lelkére, így aztán még üdült egy kicsit benne. Végül aztán kijött, de akár hagyhattam volna még benn egy napot az sem ártott volna meg neki. 

A színe nagyon tetszik, de fogok még kísérletezni színkeveréssel, hogy más zöld árnyalatot is elérjek. 


Kerek erdő 


Erdőszerű erdő


Magányos fenyő havas tájon 

Ápoló lenmagolaj került bele a 4 alapolajon kívül, zöld pigmenttel lett színezve.  Kellemes fehér tea illatot kapott. Most először használtam ezt az illatot, nagyon lágy tiszta illat. Kíváncsi vagyok meddig marad meg benne. 


2017. november 18., szombat

Rózsaszín hullámos - Pinky & Wavy soap

Tudom, hogy régen jelentkeztem bármilyen bejegyzéssel. Végre olyannak sikerült az öntés amilyet én szerettem volna. Nézzétek és gyönyörködjetek benne. 




Az olajok összetételében túl sok extra nincs, kivéve a szőlőmag, és a rizskorpaolaj. Itt az öntés technikája volt a lényeg. Nos nem mondom, azért ez is túl gyorsan egybe állt, de azért viszonylag könnyen lehetett önteni.  Swirl/Örvény technikával készült.

2017. augusztus 20., vasárnap

Hévízi iszapos fehér hullámokkal még egyben


Ó hát egészben meg elfelejtettem megmutatni, hogy milyen szép minta sikerült a tetejére. Ezt a 8-as rajzolásos technikát most alkalmaztam először így az egészben nagyon szépen mutat, felvágva már kevésbé marad meg, de azért nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen jól sikerült. 


2017. augusztus 15., kedd

Hévizi iszapos fehér hullámmal - White wave soap with Hévizi mud

Nos milyen szappanokat is szeretünk ? tehetjük fel magunknak a kérdést már aki felteszi, hiszen nem mindenkit érdekel, hogy mivel fürdik, egyrészt azért mert nem problémás a bőre, másokat azért nem érdekel, mert nem hisznek a kézműves szappanokba, jobban bíznak a bolti szappanokba és ki sem próbálják őket, esetleg rossz tapasztalatuk lehet vele. Igen azok akik nem kellő figyelemmel készítik el a szappanokat okozhatnak ilyen csalódást. 

De mit is várunk egy szappantól? Jó sok habja legyen, lehetőleg elég sokáig tartson, bizonyos fokig ápolja a bőrt, de mindenek előtt ne súlyosbítsa az esetleges bőr problémákat (ha vannak) és persze a legtermészetesebb, hogy tisztítson. 

Tehát vissza a kérdéshez valójában mindenki a bőrtípusának, hanem az érzékszervei által megfelelőnek ítélt szappant kedveli. Szeretjük az illatos, sok habbal beborító szappanokat, amelyekben szinte lubickolhatunk, illatukkal jó kedvre derítenek és a tudatunkat megnyugtatjuk hogy hazai kézműves terméket vettünk, nincs benne sem kőolajszármazék, sem más káros hatóanyag, mint az SLS, nem tesztelték állatokon. Én speciál magamon tesztelem őket. =D 


Nos ez a szappan nem olyan egyszerű, mint aminek látszik, mert rengeteg jobbnál jobb bőrt tápláló és ápoló olaj és vaj van benne, mint a sheavaj, rizskorpaolaj, szőlőolaj, dióolaj. 

Nagyon finom Cubeba illatot kapott, amely a hévízi iszappal karöltve tökéletes a zsíros bőrre, de a szőlőmagolaj és a riszkorpaolaj is sokat segít hogy ezt a hatást fokozza. A cubeba olajnak (litsea cubeba = faggyúfa) nagyon finom érzéki illata van, kicsit fűszeres, kicsit édes, kicsit citromos, mindenesetre imádni való.

A cubeba illót használják az áhítat megteremtéséhez, meditációkhoz is, mivel úgy gondolják Keleten, hogy egyfajta mentális tisztaságot biztosít. Mindenesetre letargikus, depressziós állapotban felvidit a szagolgatása. Ha netán így érzitek magatokat, akkor szerezzetek be Cubebát és egy pár cseppet tegyetek a párologtatóba.  
Várandósak kerüljék a Cubebát a várandóság ideje alatt, bár valószínű csak töményen okoz problémákat, de inkább ne fessük az ördögöt a falra. Amúgy pedig erős fertőtlenítő hatása is van gomba és vírusölő. 


Nos ha kérdésed van nyugodtan írjál a megadott címre. 

2017. január 29., vasárnap

Borostyán levél nyaklánc - Ivy brails necklace


A 2016 októberi Bead & Button újságban szerepel ez a minta Isabella Lamtól.  Mivel az én gyöngyeimmel sehogy sem jött ki olyan szépen a minta, mint az eredeti, ezért kicsit át kellett alakítanom, legalább húszszor bontottam mire valamennyire elégedett voltam vele. Ezek a belül aranyozott toho gyöngyök valószínűleg nagyon vastagok és másképp adják ki a mintát, teljesen szétnyomták a kört. Azért örülök neki, hogy ilyen szép mintát készített Isabella, és majd másmilyen gyöngyökkel is ki fogom próbálni. Sőt mivel én damilra fűztem szerintem egy kicsit merev lett és cérnával is akarom próbálni. 



Kicsit megemelve 



Minta: Isabella Lam 2016 októberi Bead & Button.
Thank you very much Isabella.

2016. december 6., kedd

Fürdőbomba - Bathbomb


Elérkezett az idő, hogy a szappanozáson kívül is csinálják újabb dolgot. Régóta kacérkodtam a fürdőbomba készítéssel, de valahogy nem éreztem rá elég érettnek magam, de most karácsonykor annyi mindenki készíti ajándékba a csodálatosabbnál csodálatosabb fürdőbombákat, hogy egyszerűen nem bírtam tovább magammal. és meg kellett vennem a hozzávalókat. Előtte már kaptam egy formát egy nagyon kedves ismerősömtől és egy nagyon jó receptet is videós útmutatóval  együtt. Így minden készen állt ahhoz, hogy vegyenek egy nagy levegőt és belevágjak. 


Tegnap készültek, ma még nem bántam meg =D. Kókuszvajjal készült, díszítésként kapott egy kis levendula virágot, és még véletlenül sem levendula illót, ami a lila alapján mindenkinek beugrana, hanem fincsi füge-barnacukor illatot kapott. Két napig szárad és ha nem lesz semmi baja becsomagolás után pót mikulás ajándékként fogja végezni, mivel először leteszteltetem a család egy részével. 

2016. november 7., hétfő

Kamillás szappan - Chamomille soap

Most hogy közeleg a karácsony megint hódolhatok másik szenvedélyemnek is a szappankészítésnek. 

Kamillás szappanom joghurt alapú ápoló sheavaj, lenmagolaj, riszkorpaolaj és ricinus olaj is található benne. Természetesen rengeteg kamilla őrlemény is került bele. 


Itt olyan mintha kis felhők úsznának a felső részben.

A helyzet az, hogy még amikor elkezdtem szappanozni, elhatároztam, hogy mindenféle összetételű szappant fogok készíteni. A klasszikus szappanok, mint a levendula, kamilla, citromfű nem is szerepelt a kezdeti terveimben annyira, mint inkább amiket már eddig is láttatok tőlem pl.: a gesztenyéset vagy a nárciszosat és hát főleg a mintázás, amiben még rengeteg lehetőség rejlik. Nagyon érdekes megfigyelni, ahogy az ember összeállítja a szappanreceptet, elképzeli, hogy hogyan fog kinézni, és aztán persze egész biztosan nem az lesz belőle vagy ahhoz már roppant gyakorlottnak kell lenni, vagy szerencsésnek, de minimum a bolygók együttállásának is segíteni kell a szappan készítőt. 

Tehát időt és energiát nem kímélve kitaláltam, hogy most mivel nincs kamilla szezon kamillás szappant fogok készíteni, ellenben pl a sütőtökkel, aminek szezonja van. Viszont szárított kamilla tökéletes megoldás. Következő lépésként elkészítettem a kamillához illő receptemet, mivel azt szeretem, ha a növény tulajdonságaihoz passzoló olajak kerüljenek a szappanba, hogy még jobban segítsék egymást. Miután elkészítettem a receptet, megterveztem a kinézetét: mivel egy natúr szappant szerettem volna, ezért semmi agyon bonyolítást nem akartam, csak egy kis csíkozást. 

 Az eredeti koncepció egy kicsit világosabb verzió lett volna, de minthogy most készítettem először kamillás szappant ez a szín is nagyon megfelel, sőt lehet, hogy a későbbiekben is törekedni fogok rá, hogy ilyen erős sötét bézs színt érjek el. Nagyon szépen gélesedett valószínűleg ezért is lett sötétebb, de ez csak jó a szappan szempontjából. 

Teljesen natúr illatmentes verziót készítettem, és még menetközben sem gondoltam meg magam, (én is szeretem megszaglászni a szappanokat) pedig van kamilla illatom. Tetejét is megszórtam egy kis kamilla virággal, kis diszkrét bájt kölcsönözve így a szappannak, és bár a díszítő funkción kívül itt más hatása nincsen, mivel az első használatkor úgyis lejön, de annyira jó ránézni. 


Már egészen profi vagyok szappan jengában! 


Mindamellett aki nem tudná, a kamilla allergizálhat, tehát a kamilla teával is óvatosan kell bánni.